Hír

Keresztes Ildikó: „Jó itthon lenni”

Rengetegen voltak kíváncsiak péntek este Keresztes Ildikóra és zenekarára, Kézdivásárhely fõtere igencsak hamar telt meg Ildikó rajongóival, akik a koncert elejétõl a végéig kísérték az érces hangú énekesnõt. Keresztes Ildikó még az esernyõk alatt is fotózkodott fellépése elõtt, és gyakornokunknak, Gajdó Szendének adott interjút.

Ebben az évben számos koncerted volt Erdélyben. Milyen reményekkel jöttél Kézdivásárhelyre?

Nekem egy speciális helyzet akárhányszor Erdélyben járok, mert erdélyi vagyok és egészen másképp jövök ide, mint egy másik anyaországi elõadómûvész. Bár azt is tudom, hogy az ember nem lehet próféta saját országában. Nekem két országom van, így egyikben sem lehetek próféta, tehát sokszor találkozom rettentõ sok rosszindulattal és irigységgel. Még ez sem tud eltántorítani célomtól, mindig egészen más lelkiállapotban jövök haza. Számomra Erdély nagyon fontos. Egyre fontosabb. Én itt születtem, még az is lehet, hogy nyugdíjaskoromra hazajövök. Továbbra is a szívem csücske Erdély, nehéz érzelmekrõl beszélni, nem is igazán szeretek, de jó itthon lenni.

Mire számíthat a kézdivásárhelyi közönség?

Ugyanarra a minõségre, amelyre mindig számíthat. Most nagyon nehéz idõszakom van, rettentõen fáradt vagyok, nem pihentem egész évben összesen két napot sem, vagy talán kettõt. Újabban óriási hajtásban vagyok, indul az új tehetségkutató show, amiben zsûrizek. Készülök a nagykoncertemre, ami a Mûvészetek Palotájában lesz szimfonikus zenekarral kiegészülve november 29-én. Jövõ hónapban jelenik meg az új lemezem. Sokáig probléma volt, hogy a megjelenõ magyar lemezeket nem lehetett itthon kapni, most a MOL benzinkút terjeszti az új lemezem, akárcsak a Tankcsapdát meg a Hooliganst, így minden határon túli MOL kútnál is megtalálható lesz szeptemberben.

Értesültünk, hogy megjelenik a hatodik stúdiólemez. Mit kell tudnunk errõl?

Az a címe, hogy Most, azért adtam ezt a címet neki, mert általában vagy az szokott lenni, hogy egy kiemelt slágernek a címét kapja az album vagy kap egy gyûjtõcímet. Én nem nagyon szoktam slágercímeket kiválasztani. Amikor elkészül a lemez és van az egésznek egy hangulata, akkor szoktam igazán címet adni. Azt éreztem miközben készült, hogy most jó, ez így jó, kell élvezni a mostot, mert az egész élet a mostokból áll. Ami volt, az elmúlt, azon már nem tudunk változtatni, ami lesz, azt szintén nem tudjuk megváltoztatni, és ezért fokuszáltam rá a mostra, hogy most élvezzünk minden pillanatot az életben, mert kitudja holnap van-e még? Fiatal szerzõkkel, új szerzõkkel dolgoztam a lemezen, Kovács Tamást és Péterfi Attilát említeném meg. Szerintem egy nagyon kellemes, nagyon hallgatható, de ugyanolyan igényes lemez készült, mint eddig is. Nemigazán akartam alább adni, inkább csak érdekes volt fiatal, huszonéves szerzõkkel dolgozni. Van rajta feldolgozás is, valamint nagyon sok dal személyes. Nagyon várom már én is, hogy a kezemben tarthassam.

Nemrég jelent meg a Bárcsak címû dalod. Milyen a fogadtatása?

A fogadtatása nagyon jó, én nem biztos, hogy ezt a dalt választottam volna ki az elkészült lemezbõl, de mivel nagyon megkéstünk vele, muszáj volt gyorsan kitenni egy dalt. A Bárcsak volt, ami a leghamarabb elkészült. Ezt a dalt is nagyon szeretem, csak az ember akkor választ nyugodtabban dalt, vagy slágergyanús dalt, amikor az egész album kész van.

Mit üzensz az itteni rajongóknak?

Hogy szeressenek engem, legalább annyira vagy fele annyira, mint amennyire nagy-nagy szeretettel jöttem és készültem erre a bulira. Már eleve az, hogy a Vásárhely benne van a nevében – ugyan nem Maros hanem Kézdi, de benne van – ezért nagyon közel áll hozzám. Nagyon régen voltam Kézdivásárhelyen, voltam még annak idején egy marosvásárhelyi zenekarral, a Defenderrel fellépni, ha jól emlékszem a Bikini elõtt, és akkor is nagyon jó buli volt. Egy helyi étteremben nagyon jót mulattunk a Bikinivel, Erdélybõl mindig 3-4 kiló fölösleggel megyek haza, amit otthon persze leidegeskedek. Ez így lesz most is, embertelen módon etetnek-itatnak, itatnak-etetnek, ami nagyon jó. Remélem, hogy vártatok/vártak, én megpróbálom kihozni a ma estébõl is a legjobbat. 

Fotók

Keresztes Ildikó: „Jó itthon lenni”0