BAGOSSY BROTHERS COMPANY

A gyergyószentmiklósi öttagú Bagossy Brothers Company tavaly májusban toppant be a nagy közönség elé. Kis lépésekben bebarangolták Erdély városait, ismertető koncerteket tartva alternatív kocsmákban hamar megalkották a nagyszámú rajongótáborukat.

BALKAN FANATIK

A 2002-ben alakult együttes tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket.

CSERPES LAURA

Cserpes Laura Debrecenben született, első videóklipje a Bűnhődés címet viseli, amit a Véletlenül szándékos című filmhez készítettek. A film válogatójába az utolsó pillanatokban jelentkezett, míg végül mind a főszerep, mind a főcímdal az övé lehetett. Ez volt Laura legelső komolyabb színészi és énekesi alakítása. 

DANCS ANNAMARI ÉS KERÉNYI MIKLÓS MÁTÉ

A Budapesti Operettszínház szubrett – táncos-komikus párosa olyan különleges műsort kínál, amelyben operett és musical slágerek egyaránt felcsendülnek, mindezt látványos, akrobatikus koreográfiával színesítve.

EDDA MŰVEK

A poprock-korszak legnépszerűbb magyar zenekara, az Edda Művek elmúlt harminc éve és a mögöttü(n)k álló évtizedek töretlen sikere azt bizonyítja, hogy egy biztos pontot jelentenek több ezer rajongó életében. 

EGO SUM

A zenekar bemutatkozó koncertje 2011 nyarán volt, azóta több belföldi és külföldi színpadon is megfordultak. Műsoruk elsősorban saját dalokra épül, ám emellett felcsendülnek angol és magyar nyelvű feldolgozások is, a zenekar stílusára formálva.

FACE TODAY

Az udvarhelyi zenekar újabb és újabb sikereket tudhat maga mögött: nemcsak, hogy idén, a Szent György Napokon a legjobbnak bizonyult a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóján, de májusban az egri Bolyki-völgyben szervezett Éter tehetségkutató fesztivált is megnyerte,

PÉTER SZABÓ SZILVIA (NOX)

Emlékezetes eurovíziós sikere és egy viharos szerelmi történet nyomán a NOX együttesből való kilépése óta „idegen vizeken evező” Péter Szabó Szilvia tavaly döntött úgy, hogy összes holmiját sutba dobja, és – Ausztrália, majd Anglia után – hazaköltözik Magyarországra.

SILVER PROOF

Ha értékszüretről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a helyi értékeinkről, és a kézdivásárhelyi Silverproof zenekar méltán tekinthető a város igazgyöngyének. Kínnal-bajjal, tagcserékkel és határtalan optimizmussal, no meg szemtelenül tehetségesen szálltak szembe a kishitűséggel.