Mácsafej Zenekar

A Mácsafej zenekar 2008-ban alakult, amikor Márk Attila „erdélyi daltulajdonos”, az énekelt versek műfajában legismertebb erdélyi szerző és előadó meghívta egyik díszelőadására zenész barátait.

MiniSnaps gyerekegyüttes

A miniSnaps gyerekegyüttes 2006-ban alakult, a Snaps Vocal Band gyerekkórusaként, a Light című zenei összeállítás előadásának céljából. Ma már teljes gyerekegyüttesként működik, ők alkotják a zenekart, a kórust és a szólistákat egyaránt.

Metropolis

A Metropolis zenekart 2007-ben alapította ifj. Horváth György-Árpád “Boco” (dob) és ifj. Vikol János (billentyűs hangszerek és ének) Kézdivásárhelyen. A bandához hamarosan csatlakozott Szima Barna (basszusgitár) és ifj. Mihály Ernő (gitár és ének).

Nagy Feró és a Beatrice

A Túró Rudi pöttyeivel közel hetven évesen is stílusosan konkuráló Nagy Feró, a „Nemzet Csótánya”, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere megmaradt annak, ami mindig is volt: a szegénysorsban nevelkedő, folyamatosan az elnyomó rendszer ellen küzdő, erdélyi...

Hooligans

A Huligánok nevet viselő magyar pop rock együttes két alapító tagja, Kiss Endre és Tóth Tibor már 9 éves korukban a színpad rabjai lettek, később Dance néven zenekaruk 40 ezer ember előtt lépett fel Romániában, a kilencvenes évek elején.

Bumeráng

Míg László Attila a kézdivásárhelyi, „mai fiatalság” sorsának, vágyainak a megtestesítője, a Bumeráng a „tegnapiak” lázadó korszakának a gyümölcse.

Groovehouse

A népszerűsége csúcsán, 2010-ben feloszlott zenekar a magyar popzene történetében egyik legszebb és legkedveltebb szerelmes dalokat író együttes.

László Attila

Ha Szulák Andrea az örök anyuka szerepében lopta be magát a kollégái szívébe, László Attila a kézdivásárhelyiek mindenkori üdvöskéjeként, féltett „kisfiunkként” debütált, s azóta is minden itthoni szereplésekor odaadással, gondoskodó szeretettel üdvözöljük a színpadon, egyre...

Kistehén Zenekar

A 2002-ben a Sziget Fesztivál reklámjaként debütáló dal, az „Ééén vagyok a kis tehééén, ülök a fa tetejééén” kezdetű azoknak a füléből is vissza-visszacseng, akik soha nem ismerték a szerzőit.